Boldog nyarat! Ismét helló! Sokat gondolkodtam, hogy milyen témával térjek vissza, de sajnos az elmúlt félévben a hangszálcsomón kívül sajnos izgalmasabb dolog nem történt. És most, hogy alkoholmentes gösszer natúr citróne italt szürcsölök dobozból, miközben Top 20 Barbie dalokkal szórakoztatom magam, eszembe jutott a közelmúltból pár érdekes esemény...

Például meglett az elsősegély vizsgám, ami a jogsihoz kell, majd azt követően a KRESZ vizsgán is elsőre átmentem. Jííííhá! Mondjuk nem úgy mentem el a kreszre, hogy meglesz, anyukámat már azzal idegesítettem, hogy ha esetleg nem sikerülne, még akkor is hazamehetek-e, vagy soha többet nem fog szeretni. :D Na de remegve megjelentem a Vas Gereben utcai vizsgaközpontban, közölték, hogy eltitkoltam anyukám második nevét, de azért vizsgáhatok. Leültem emlékeim szerint a 11-es géphez és izgultam. Elpakoltam a táskámat, a mindenfélét, ami nem kellett az asztalra, majd összedörzsöltem volna a két kezem, de ahogy összeértek, rájöttem, hogy én ezt mégse akarom, annyira izzadt volt a tenyerem. Amikor elkezdtem a tesztet azon a taperolós képernyőn, komolyan elgondolkodtam rajta, hogy vajon érzékeli-e amit megnyomok, vagy mi van akkor ha lecsúszik az ujjam, olyan csatakos. Aztán csak sikerült, mindent érzékelt és meg kell hogy veregessem a saját vállam, mert szerintem ügyes voltam :)

Elmúlt a hangszálcsomóm, már csak nem záródik a hangszálam rendesen. Jeeeej!

Az államvizsga után tavaly kijelentettem, hogy soha többet nem akarok egyetem közelébe menni. Soha ne mondd, hogy soha... Februárban beadtam a jelentkezésemet zenekultúra szakra. Elhatároztam, hogy megszerzem a másoddiplomám, zeneelméletet tanulok és megpróbálom kicsit jobban alátámasztani a szakdolgozatomban leírtakat és aztán megcsapkodom azt a bizonyos tavalyi államvizsga elnökömet. Szép céljaim vannak az életemben, nem? Jó óvónő lenni, valamikor majd férjhez menni, családot alapítani, másoddiplomát szerezni, megcsapkodni egy volt tanáromat... :)
Na de folytassuk az egyetemi sztorit. Szóval beadtam a jelentkezésemet Egerbe meg Szegedre levelezőre, mert miért ne vonatozzam el a keresetemet, ha felvesznek? Megint eltértem. Jó sokat kellett telefonálnom mire kiderítettem, mi is ez a szak, vagyis, hogy senki se tud semmit róla, mivel most indítják először. De azért finom kis gyakorlati vizsgán kell átmenni ahhoz, hogy bejussak, ha a pontjaim is elegendőek. Részt is vettem az egri vizsgán, hát nem érzem valami sikeresnek, de majd meglátjuk mi lesz az eredmény, Szegeden igyekszem több hangközt felismerni, bár abban sose voltam nagy májszter. 

A minap kinyitottam a Kiskegyed című szaklapot és megtaláltam benne A három legjobb csillagjegy, akit mindenképp el kell venni feleségül, ha szembejön! című cikket... Első helyen vajon mi szerepelt? Naná, hogy a rák! Én mi vagyok? Naná, hogy rák! A cikk szerint intenzíven élem meg az érzelmeimet, mindent megteszek a szeretett személynek, bár hajlamos vagyok triviális dolgokat túl dramatizálni, de boldoggá teszem a párom, meleg otthont nyújtok, ráadásul nagyszerűen főzök. Ja meg szerető anya vagyok és megbecsülöm a férjem. Férjjelöltek jelentkezését privát üzenetben várom! ;)

Ott voltam a Foo Fighters koncerten 26-án. Imádtam minden pillanatát, négy számot kötelezően végigüvöltöttem, a többinél igyekeztem kímélni a hangszálaimat. Őket nézve, meg a közönséget a küzdőtéren, elgondolkodtam. Milyen lehet több ezer embert látni, amint teljes extázisban éneklik azokat a számokat, amiket a zenekarommal közösen írtunk? Meg milyen lehet 20 év után visszatérni valahova, több órát játszani és látni azt a reakciót a közönségből, amit kiváltottak? Most nézzétek meg, de végig!!

Ezt a számot átélni... Én kb. pont szemben álltam azzal aki kamerázott, ott a szembelévő páholy színpad felé eső szélén, a korlát mellett, bár nem látszom, de ordítottam és majdnem elsírtam magam. Leírhatatlan élmény volt számomra...
És most egy kis esti (amikor ezt írom, igencsak este van) gondolatmenet következik...
Nagyon becsülöm a zenészeket, az összes ismerősömet, akik ezt a hivatást választották. Mert szerintem ez is olyan, mint az én munkám. Vagy szerelemből csinálja az ember, vagy ne csinálja. Olyan nincs, hogy zenélek, mert nem volt más választásom, az ilyen emberből szerintem nem lesz igazi zenész.
Azt kívánom az összes mindenkinek, akit ismerek, vagy olvassa amit írok és zenél, hogy minél több ilyen élményt éljen át, mint amit most átélhettek a Foo Fighters tagjai. Érezze, hogy mennyi mindent kap a közönségtől azért, mert ő is ad nekik valamit, egy dalnyi érzelmet, gondolatot, amivel az emberek tudnak azonosulni. És remélem, hogy lesz olyan ismerősöm, aki valamilyen szinten megosztja majd velem az egyik ilyen pillanatot és örülhetek vele, az ő sikerének. Nem azért, mert híres ismerősöket akarok magamnak, hanem mert szeretnék örülni más sikerének, a Foo Fighters sikerének is örültem, pedig mondjuk Dave Grohl-t nem mondanám, hogy személyesen ismerem. :D 
Esti gondolatmenet lezárva.

Összegzés következik: Vegyél el, mert Rák vagyok, tudok főzni, másoddiplomázni szeretnék, meg Foo Fighters rajongó is vagyok, tudom tisztán énekelni, hogy Óóóóóó-óóóóóóóóóóó és nem feltétlenül ismerem fel hallás után egy dúr hármashangzat kvártszext fordítását.

De Rák vagyok, vegyél el! :) 

Folytatása következik...
majd valamikor ;)