A tél már beköszöntött a Mátrába. Karácsonyi zenéket hallgatok és azon gondolkodom kinek mit adjak...

Előkerült a szekrényből a kedvenc, bézs, nagyon meleg, megkötős kardigánom, aminél anyukám szerint van csinosabb, de ebbe szerelmes vagyok. Szóval ilyen hideg, már téliesbe hajló napokon magamra tekerem és így megyek dolgozni, vagy bárhova. Ha meg hazaérek, előveszem a MAJMOS mamuszom és megállapítom magamban, hogy igen, a majmos mamuszban elérem szexiségem csúcsát. Aztán elalszom.

Így történt ez hétfőn is, amikor egy hosszú nap után - tényleg az volt, kolleganőm szabadságon volt, én voltam héttől négyig - hazaestem és ettem és aludtam. 
Kedden viszont én mentem szabira a foniátriai vizsgálat miatt. Na most oda úgy kaptam beutalót, hogy kiderült, hogy a házi orvos nem adhat beutalót. Bebattyogtam a SOTE-ra, ahol hirtelen fel is vették az adataimat és megmondták, hogy üljek le, mert majd behívnak a gégészhez, és majd ő ad egy beutalót. Hú, mondom, oké, ha már itt vagyok, elintézem ezt is. Csak két órát vártam, már mindenkivel beszélgettem, akiről tudtam, hogy nem dolgozik. Utólag is bocsánat, ha bárkit meggátoltam abban, hogy reggel 10-kor aludjon és arra kényszerítettem, hogy velem beszélgessen. Na délben be is hívtak, egy aranyos, fiatal doktor úr köszöntött, bemutatkozott, megkért, hogy meséljem el mi a problémám, aztán egyből az orromba is dugott valami műanyag tölcsért és megállapította, hogy ott sincs minden rendben, szedjem tovább az antibiotikumot. Aztán ledugott egy felmelegített tükröt a torkomon és elmondta ő is, igen van csomóm. Megkaptam a beutalóm, mondtam, hogy köszönöm, meg szép napot. Nem tudom hányan lehetnek vele kedvesek, de nagyon kis cukin és meglepődve mosolyodott el. Mondjuk annyi várakozás után nem hiszem, hogy bárki szép napot kívánna neki. Meg nem tudom miért, de 10-ből 9 emberből ezt a reakciót váltja ki, ha kedves vagyok, no mindegy. Mentem az időpont osztós ablakhoz és megmondták, hogy jöjjek nyolcadikán. Mentem is. Reggel 10-re volt időpontom. Ugyan azt megcsinálták mint a fül-orr-gégszeten. Kis rúdkamerát nyomtak a torkomba, mondanom kellett, hogy EEEEEE és a végén megmutatták, hogyan is néz ki az én csomóm. Egy darab kicsi csomócskám van, nem kettő. És tényleg pici, pont akkora, hogy a hangszállaim nem tudnak rendesen záródni. A doktor bácsi pedig megmondta, hogy hát igen, logopédiára kell járnom, szaladjak is le egyből az alagsorba és kérjek időpontot. Elköszöntem kedvesen megint és mentem egyeztetni. Sikerült bekopognom egy terápia közepén, de a logopédus néni aranyos volt és adott nekem időpontot péntekre, Márton napra. 

Szerdán megint rendes munkanap volt, libáztunk a gyerekekkel, számoltunk, színeket tanultunk, cukik voltak. Munka után haza és miután elhúztam magam a majmos mamuszig, ledöglöttem a kanapéra és Zzzzzz. :) 

Csütörtökön közös Márton napi felvonulás volt a gyerekekkel és a szüleikkel este, szóval megint bennmaradtam sokáig. Imádom a kis tökfejeket, képesek elsírni magukat bármin. Ebben az esetben azután sírta el magát egy kisfiú, hogy elmagyaráztam neki miért kell a hazamenős nadrágot felvenni alvás után a benti helyett. Ő meg csak sírt, vígasztlahatatlanul. Aztán az uszonnától megnyugodott. A joghurt elterelte a figyelmét a hazamenős nadrágról. A felvonulás után beugrottam a Kolibribe köszönni és megölelgetni pár rég nem látott ismerőst. Jól esett látni, hogy az a pár ember örült nekem.

Pénteken valamiért nagyon magam alá kerültem. Kezdve a reggeli elalvásommal, a majdnem késésemmel. Az egész napom olyan idegeskedősen indult és nem is ez volt a probléma, mert emberből vagyok, előfordul ez. De mivel gyerekekkel dolgozom és a gyerekeknek olyan megérző csápjaik vannak,hogy csak na, igen gyorsan átvették az én hangulatomat, nyüzsögtek, mindent tízszer kellett nekik elmondanom és mivel alig volt hangom, nem tudtam rendesen beszélni, ez még jobban frusztrálni kezdett, ettől még jobban nyüzsögtek. A végére odáig jutottam, hogy ki kellett mennem a teremből, amikor megjött a kolleganőm, mert elkeseredtem és meg kellett nyugodnom. Nap végén már a főnököm vígasztalt, hogy mindenkinek vannak rosszabb napjai, ne aggódjak és még meg is ölelgetett. Azt hiszem a jobb munkahelyet nem is találhattam volna magamnak. Miután elütötta az óra a fél kettőt, gyorsan elrohantam a SOTE-ra logopédiára. Nagyon jó volt. A doktornő elmesélte nekem mi folyik a torkomban, miért fontos, hogy járjak erre a terápiára. Ez egy gyógytorna lesz a hangszálaimnak, ugyanis amiatt, hogy ott van ez a csomó és nem záródnak a hangszálak rendesen, akaratlanul mégjobban ráfeszítek, mivel a testem próbálja őket összezárni, ami miatt még nagyobb lesz a csomó. A terápiával, a különböző légzőcsakorlatokkal megpróbáljuk elérni azt, hogy kevesebb terhelés legyen a hangszálakon. Elkezdtünk hasi lélegezni, meg sziszegni, susogni, éneklősen M hangot mondani. Aztán bimmegtünk, bammogtunk, bummogtunk, értelmetlen szavakat mondtunk. Azt mondta a doktornő, hogy ezeket azért csináljuk, mert ha beszélek automatikusan a rossz technikát alkalmazom, az rögzült be, de ha értelmetlen szavakat mondunk, akkor új technikát tudok rögzíteni, amit később a rendes beszédben is autómatikusan használni fogok. Összezavarjuk az agyamat, tök vicces. Jó hosszú egy terápia lesz, de megéri, nem akarok három év múlva halbialóugus lenni. :) Se jeltolmács. 

Szerdán megint megyek, kíváncsi leszek mivel folytatjuk...

Este aztán Cimbaliband koncerten voltam Gödöllőn. Nem énekeltem, nem kiabáltam, csendben rajongtam. Imádom a cimbalom hangját és azt ahogy iszonyat jól keveri a zenekar a népzenét a modern popzenével, vagy más egyéb stílussal. Legszívesebben pár szám után felálltam volna és toporzékolva tapsoltam volna. Vagy táncotam volna egész koncert alatt, nagy kár hogy végig ülni kellett. EastFesten sikerült beszélnem velük és aláírást kérni tőlük, az egész zenekartól. Na gondoltam, hátha emlékeznek rám, betámadtam őket a mostani koncert után és a gitáros fiú emlékezett rám, tök jól esett. Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki nem ismeri. Hallgassátok meg mindenképp.